Persze tény, hogy győztest egy versenyben csak azok közül lehet hirdetni, akik neveztek is, márpedig lehet, hogy a legjobbak éppen nem is indultak a megmérettetésen, mert mondjuk nem volt rá idejük. A versenyt októberben írta ki a Magyar Cukrász Ipartestület, és tény, hogy szigorú követelményeket támasztottak az indulók felé, például azt, hogy a tölteléknek el kell érnie a 40%-ot. Három kategóriában hirdettek idén győztest, a hagyományos mellett ínyenc kategóriában is lehetett nevezni, és összesen 56 bejglit kóstolt meg a zsűri.
Mire való a bejgli?
Először is tisztázni kell, hogy kinek mire való a bejgli? Egy finom sütemény, amiből az adventi várakozásban hétvégén majszolunk egy kicsit? Vagy a karácsony fénypontja, amit gondosan dugdosunk a spájzban, amíg el nem jön a szenteste? Nos, ha valaki az utóbbi kategóriába tartozik, az nagyot csalódhat, ha a karácsonyi vacsi után a Trattoria di Sophia bejglijéről húzza le a celofánt. Ha viszont csak a sokadik napon vesszük elő uzsonnára, tökéletesen megfelelő választás, hiszen különösebben nagy baj nincsen vele.
Első hallásra kicsit furcsa, hogy egy olasz étterem nyeri a hagyományos bejglik versenyét, ezért is gondoltuk, hogy mindenképpen leteszteljük az eredményt. A Trattoria di Sophia egy meglehetősen érdekes hely, ugyanis eredetileg étterem, de nevével ellentétben még csak nem is olasz. Bár szerepelnek az étlapon olasz ételek, de ugyanúgy van rántott trappista, rántott csirkemell és brassói is. Na, és persze pizza. Mint kiderült azonban, saját cukrászatuk is működik, ezzel neveztek a bejgliversenyre, amit azon melegében meg is nyertek. Persze tisztában vagyok vele, hogy a verseny győztesével szemben hatalmas az elvárás, holott ez is csak egy bejgli ugye.
Széles süteménykínálat
A hely amúgy nem túl hangulatos, de ez legyen az utolsó probléma egyébként. Ha már ott voltunk, kóstoltunk mindenféle egyéb süteményeket, úgymint mascarponés áfonyatorta, mandulatorta, sós mogyorós-karamellás torta, na és a kötelező ország tortája, ami nekem idén nagyon bejött, annak ellenére, hogy tulajdonképpen az a verseny is hidegen hagy.
A Trattoria di Sophia süteményei nagyon tisztességes minőségűek, és ezt a szó legjobb értelmében mondom. A lelket kevésbé érzem benne, de nagyon precíz cukrászati teljesítmény mindegyik, szerintem senki nem lesz csalódott, bár az is igaz, hogy kiemelkedő ízeket sem találtam. Legjobban ezek közül a mandulatorta sikerült (ami ráadásul gluténmentes), ez kifejezetten jó élmény volt. A Napraforgó torta is jól sikerült, bár kissé fájlaltam, hogy lehagyták az aljáról a legjobb részt, a karamellizált tejcsokit. A sütemények ára 790 és 950 Ft között mozog.
Kissé száraz, és nem túl átütő
Bejgliből is bevásároltunk, ha már arra jártunk, vettünk a győztes diósból és a mákosból is. Kérdés persze, hogy milyen a jó bejgli? Én kifejezetten igénylem benne a citrusos vonalat, citrom- és narancshéj is jöhet, sőt, inkább az utóbbi és nem bánom, ha sok. Persze van, aki ezt nem annyira szereti. A Trattoria di Sophia bejglijében citromhéj elvileg volt, de ez az ízén nem érződik. Legnagyobb problémám azonban az volt, hogy a bejgli száraz, kissé fojtós, én jobban szeretem, ha szaftosabb a töltelék. Bár pontosan tudom, hogy minél nedvesebb a töltelék, a bejgli annál könnyebben reped (hiszen a víz sütés közben párolog, és szétfeszíti a tésztát). Pontosan ezért szoktak a dióhoz diópótlót, darát vagy zsemlemorzsát keverni.
Na, de ennyit a negatív kritikáról, mert mindent egybevetve ez egy nagyon-nagyon tisztességes bejgli, és tényleg van benne dió, nem spóroltak vele, még ha esetleg tettek is hozzá mást. Kinézetre is esztétikus, bár kissé morzsálódik vágás közben. Ízre is teljesen rendben van, csak nem kiemelkedő. Fél kiló ára 2590 Ft, ami a minőségi bejglik között jónak számít. Összehasonlításképpen a Gerbeaud diós bejglije 2890, az Auguszté 3500, a Pataki cukrászdában pedig a diós bejgli ára 3000 Ft.
Végére hagytam a jó hírt: a mákos bejgli viszont kifejezetten szaftos és finom, szerintem jobban sikerült, mint a diós, így inkább ezt ajánlom.
