A láthatatlan ellenség
Gasztronómiai kultúránk egyik alapja – bármilyen furcsán is hangzik elsőre – egy hétköznapi kényszerűség következménye. Ez a kényszerűség pedig nem más, mint hogy friss élelmiszereink döntő többsége gyorsan megromlik. A tej, a friss hús, a hal, a leszüretelt zöldségek és gyümölcsök, hacsak nem kezdünk velük valamit, pár nap (rossz esetben néhány óra, jó esetben egy-két hét) leforgása alatt tönkremennek. Meggyőződésem, hogy civilizációnk fejlődésében hatalmas szerepet játszott az a leleményes harc, amit az ember az ételek tartósításáért kezdett el vívni. Bár mikroszkopikus ellenségeit, a baktériumokat több ezer éven keresztül nem pillanthatta meg, de ellenük mégis remek módszereket eszelt ki. Sóval, erjesztéssel, szárítással, füsttel, sőt legújabban E-betűs vegyi fegyverekkel támad és nyer. A tartósítási trükkök gasztronómiára gyakorolt hatásáról majd egy külön postban értekezem, most csak rövid gondolatébresztőnek szántam ezt a pár sort. Pontosabban bevezetőnek, hiszenaz ajvár
készítése szintén ebből az izgalmas kényszerűségből indul ki. Képzeljétek azt, hogy van paprikátok. Rengeteg paprikátok, olyan sok, hogy ha az egész családot paprikával tömitek egész nap, akkor sem fog elfogyni. Mit csinál ilyenkor az ember? Ha mexikói, akkor füst felett szárítva chipotlét készít belőle. Ha magyar, lecsót csinál, egy részét friss kenyérrel behabzsolja, a maradékot pedig elteszi télire dunsztos üvegekbe zárva. Tőlünk délre-délkeletre pedig ajvart főz belőle, és a magyarokhoz hasonlóan dunsztolja a készterméket. Horvát gasztro-túránk október végén indult, pont a nagy ajvar-befőzés szezonjában, ezért nem hagyhattuk ki a sorból.Kipróbáljátok? Jóhogy!A paprikákat és padlizsánokat megmossuk és szárazra töröljük. Jó forró, 200-220 fokos sütőben addig sütjük őket, míg a paprikák héja rendesen feketedni nem kezd. Szóval: nem arról beszélek, hogy kicsit elkezd barnulgatni a teteje, hanem foltokban tényleg fekete hólyagosra sül!