A két tulaj, Glenn és Lidia pár évvel ezelőtt látogattak hozzánk, és Glenn azonnal beleszeretett a fővárosba. Egyetlen problémájuk a kéthetes itt-tartózkodásuk alatt az volt, hogy hiába keresték-kutatták, sehol nem találtak nemhogy jó, de semmilyen indonéz éttermet. Márpedig számukra, ha eltelik egy nap hazai ízek nélkül, az olyan, mintha nem is ettek volna – mesélik. Így született meg tehát az Asli ötlete, ami magyarul azt jelenti, hogy ‘autentikus’.
Az indulás azonban nem volt könnyű. A magyar bürokrácia villámsebesen őrlő malmai és a folyamatosan emelkedő árak sem segítették az étterem megnyitását. A legnehezebb a helyszín kiválasztása volt, rengeteget utaztak csak azért, hogy megtalálják az igényeiknek és költségvetésüknek is megfelelő helyet. Bevallom, én úgy is bolyongtam egy darabig, hogy célirányosan mentem, de nektek íme a segítség: ha leszálltok a villamosról, és háttal álltok a Margit hídnak, úgy a jobb kéz felőli épületbe kell bemenni, majd a bal sarkot megcélozni, ott le a lépcsőn, és egy pincehelyiségben lyukadtok ki. Marketingszempontból talán nem kifogástalan a választás, de azt mondják, nekik elsőre megtetszett a korábban valószínűleg borozóként funkcionáló tér. Nem is igazán változtattak a berendezésen, maradtak az eredeti faburkolatok és székek.
Mivel Indonézia egy hatalmas ország, több mint 17.000 szigettel, melyben 3 világvallás és majdnem 250-féle dialektus keveredik, így érthető módon az ételeik tekintetében sem kifejezetten figyelhető meg egyetlen egység. Az elmesélések alapján ez kicsit olyan lehet, mint hogy nálunk adott pl. a halászlé, amiből van bajai meg szegedi. Nos, náluk ez hatványozottan igaz. Ugyan megvan a területre jellemző ízvilág, fűszerhasználat és tipikus fogások, ezek még az egyes szigeteken belül is nagyon eltérőek lehetnek. Az étlap összeállításánál az volt a céljuk, hogy a saját kedvenceik mellett, kicsit mindenhonnan legyen az adott térségre jellemző étel, a lehető legautentikusabb módon elkészítve. A világ nagy részén tipikus előtétel-főétel-desszert sorrend náluk nem létezik. Azt és akkor esznek, amit és amikor éppen megkívánnak. A másik, számomra nagyon érdekes dolog az volt, hogy az étkezéshez szinte egyáltalán nem használnak kést. A főételeket – és igazából mindent – kanállal és villával ügyeskedik a szájukhoz.
No, és akkor jöjjenek az ételek, mert végül is azért mentünk!
Soup Buntut
Rögtön az egyik legnépszerűbb fogással kezdjük, ami lényegében egy ököruszályleves. A zöldségekért a főtt, de mégis ropogós répa, a vékonyra karikázott újhagyma és a káposzta felelnek. A leveseikbe ők ritkán tesznek bármilyen tésztát, így ez nem volt a tányérunkban. A mellettünk lévő indonéz csoporton felbátorodva mi is kézzel fejtettük le a csontokról a húst, ami tökéletesen puhára főtt. Ízében gazdag, a színe is szép, bár kicsit olajosabb annál, mint amit mi idehaza megszoktunk, és olyan rettentő nagy meglepetéseket nem tartogatott (2300 Ft).
Soto Ayam
A másik, általunk próbált leves már kicsit egzotikusabb volt, annak ellenére, hogy szintén egy húsleves indonéz módra. A fűszerezésében már tetten érhetőek voltak olyan fűszerek, mint pl. a kurkuma, amitől nagyon klassz sárgás színe lett, és a korábban megszokott csirkeleves élményen is csavart egy nagyot. Ebben már bőségesen volt rizstészta a vékonyabb fajtából, krumpli, répa, újhagyma és friss zellerlevél. Mindegyik asztalon található egy kis üveg csípős szósz, amit Glenn készít (ahogy minden mást is, ami elénk kerül, mert hogy ő szakács). Aki szereti a csípőset, annak mindenképpen ajánlom, mert állati finom! Bár egy Erős Pista jellegű sztorira számítottam, baromira nem az volt. Ha nem kértek levest, az sem gond, bármi máshoz is remekül passzol – kivéve talán a kókusztej alapú ételeket.
Rendang
Talán az egyik leghíresebb indonéz húsos fogás, mondhatni, ez a nemzeti ételük, már ha van ilyen. Kinézetre a mi pörköltünkhöz tudnám hasonlítani, és nem is tévedek nagyot. Alapjául tradicionálisan marhahús szolgál, a mártás pedig kókusztejből készül, bár ez se nem látszik, se nem érződik annyira, mert elég erősen fűszerezett, igazi ízbomba. Az indonéz konyha nem követi azt az elvet, hogy a húson kívül minden „feleslegestől” meg kell fosztani az állatot, így kicsit zsíros, de nem zavaró. Ha valami különlegesre vágytok, ezt mindenképp kóstoljátok meg (2400 Ft)!
Tahu Telor
Cifrázhatnám, de őszintén szólva ez gyakorlatilag egy omlett, tofuval turbózva. Alatta némi zöld köret, hozzá pedig egy kicsit csípős, kicsit édes mogyorószósz érkezik. Maga a tojásos rész szerintem nem volt extra, a szósz viszont nagyon ízlett. 1700 Ft-ért viszont biztosan nem ezt választanám, ha előre tudom, hogy mi fog érkezni.
Pempek
Nálam magasan ez nyerte a futamot, mert ilyet nemhogy nem ettem korábban, de még csak nem is találkoztam hasonlóval. Ez egy halas étel, amit úgy készítenek, hogy valamilyen fehér hal (ez esetben) színtiszta húsát elkeverik jeges vízzel, amihez tápiókalisztet adnak, jól átgyúrják, majd közepes méretű gombócokat formáznak belőle. Forró, sós vízbe dobják, ha feljöttek a víz felszínére, leszűrik és hagyják kicsit kihűlni. Ezután – és most jön a magic – kézzel egy kis lyukat vájnak a közepébe, amibe tojássárgáját tesznek. Úgy ügyeskednek, hogy ez a halas tészta végül körbefogja a sárgáját anélkül, hogy az beszívódna. Az így képződött adagokat végül forró olajban kisütik, és csípős szósszal tálalják. Ezt imádtam, főleg, hogy valamilyen rákos forgácsot is szórtak a tetejére. A szaftja egyszerre volt kicsit savanykás és csípős. A hozzá érkező szósz viszont inkább csípős volt, mint nem, így aki nem bírja/szereti, inkább ne kísérletezzen vele. Magát a halat viszont feltétlenül próbáljátok ki, mert ilyet egész biztosan nem esztek máshol (1800 Ft). Akit érdekel, hogy is készül ez az eredetileg Szumátrából származó fogás, itt tudja megtekinteni.
Mivel az ételek itt inkább az „oszd meg” szellemben érkeznek, tehát az asztal közepéről érdemes rabolni, a köretek sem egy-egy ételhez direktben készülnek. Kérhetünk sima vagy fűszeres rizst, viszont egy adag babchipset, - hivatalos nevén emping- mindenképpen kóstoljatok meg, mert szintén nem fog máshol elétek kerülni. Kinézetre a ráksziromra emlékeztetett, viszont annál kicsit tömörebb az állaga, ízében babos, habár nálunk nem terem és nem is nagyon kapható az elkészítéséhez szükséges gnétiummag.
Desszert-ügyek
A desszerteket azok fogják szeretni, akik tényleg nagyon édesszájúak, mert egyik sem a diétás fajtából való. A martabak egy édes palacsintaszerű tészta, bár a hazainál jóval vastagabb és masszívabb. A belsejében kókusz, mogyoró és csoki keverednek, szóval eszméletlenül édes, nekem két falat bőven elég volt belőle (1500 Ft).
A másik, színében merőben idegennek ható desszert a dadar gulung. Ez már egy jóval lazább tésztájú csemege, belsejében bőséges mennyiségű kókusztöltelékkel. Szintén ízletes, szintén nem nullkalóriás, viszont meleg kókusztejjel öntik nyakon, szóval aki szereti a brutálisan kókuszos dolgokat, az mennybe fog menni ettől a sütitől (450 Ft)!
Az Aslit mindenképpen ajánlom azoknak, akik szeretik más országok és tájegységek konyháját felfedezni és nem idegenkednek a szokatlan ízektől, mert egész biztosan elégedetten fognak távozni! Valamint azoknak, akik szeretnék feldobni a szürke hétköznapokat egy kivételes vacsorával, mert ehhez hasonlóban máshol tutira nem lesz részük!
Cím: 1036 Budapest, Kolosy tér 5.
