Azt vettem észre, hogy Julia Child a legtöbb emberből kétféle reakciót vált ki: van, aki imádja, és van – főleg a fiatalabb generáció tagjai között –, akiből inkább ellenérzést vált ki ez a fura hangú és kinézetű, látszólag idegesítően lassú és sokaknak túlságosan alapos hölgy. Rajongói viszont éppen ebben látják a nagyszerűségét: Julia Child egyszeri és megismételhetetlen jelensége volt a gasztronómiának, nem véletlenül született már róla film és legutóbb egy minisorozat is, melynek második évada éppen ezen a héten indul az HBO műsorán. (A sorozat első évadáról itt írtunk).
Kétméteres nő fura hanggal
Persze alapvetően egy amerikai tévésztár volt, ennélfogva mindig is inkább a tengerentúlon volt nagyobb kultusza. Amikor a hatvanas évek Amerikájában elkezdte a televízión keresztül a nőket a főzésre és a francia konyha rejtelmeire tanítani, valószínűleg nem sokan jósoltak neki nagy sikert. Eleve a főzős műsoroknak sem volt hagyománya és nem örvendtek nagy népszerűségnek, Julia Child pedig egy kifejezetten antisztáralkat volt 190 centiméterével, érdekesen magas hangjával. Ráadásul ötven fölött volt már, amikor elindította a műsort ami azonban mégis működött.
Az Egyesült Államokban az ötvenes évekre már kialakult egy viszonylagos jólét, és főleg a fehér középosztály körében állandósult az a családmodell, hogy a férfi dolgozott, a nő pedig otthon intézte a háztartással és a gyerekekkel járó tennivalókat – de főzni kevésbé főzött. Az amerikai táplálkozás és ételek már a huszadik század elején elindultak az egyszerűsödés irányába, amit a technológiai fejlődés is támogatott.
A hamburger országa
Az ötvenes évekre teljesen általánossá váltak a konzervek, porok és gyorséttermek. A gazdasági világválságot követően konkrétan a hamburger lett a legnépszerűbb étel Amerikában. Az amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt már 1939-ben is úgy gondolta, remek ötlet a vendégségbe érkező IV. György angol királyt egy piknik keretében hot doggal fogadni, bár az uralkodó azt sem tudta, hogyan lásson neki a furcsa lakomának. Ebből is látszik tehát, hogy otthon senki sem törődött sokat a főzéssel és a gasztronómiával.
Míg nálunk a házias konyhának és az otthon főzésnek régóta nagy szerepe van, a modern amerikai asszony nem sokat mozgott a konyhában. A készétel a modernitást képviselte az amerikai nők életében, akik mindeközben végtelenül divatosnak tartottak mindent, ami francia. Ehhez hozzájárult a hatvanas években a Jacqueline Kennedy körül kialakult kultusz: az amerikai elnök felesége maga is francia családból származott, imádta a francia divatot, sőt egyenesen a Sorbonne-ra járt egyetemre. Ebbe a miliőbe robbant be Julia Child a francia konyhát népszerűsítő sorozatával, és rövid idő alatt elképesztően nagy hírnevet szerzett. Julia Child azért tudott az otthoni konyhaművészet hiteles képviselőjévé válni több millió háziasszony szemében, mert mielőtt Párizsba költözött, ő maga sem főzött, nem ismert egyetlen francia ételt sem, még franciául sem tudott. Mindent saját maga tanult meg, és pontosan át tudta adni a főzés minden mozzanatát.
Kijárta az iskolát
Julia Child férje munkája révén került Párizsba, ahol diplomatafeleségként beiratkozott egy főzőiskolába. Teljesen magával ragadta a francia gasztronómia, amibe egyre hevesebben vetette bele magát. Child itt olyan alapanyagokkal és borokkal találkozott, amelyekkel Amerikában sosem. Folyamatosan mélyítette tudását, később főzőiskolát is nyitott, majd Amerikába visszatérve angolra fordította a francia recepteket és kiadót keresett művének. A könyvvel már 1963-ban is az volt a problémája a kiadónak, hogy túl részletes. El lehet képzelni, mit érezhet most, aki kezébe fogja a 800 oldalas kötetet. Aki teljesen kezdő, az szinte kétségbeesik, pedig pont ők tanulhatnak belőle a legtöbbet.
A legprecízebb szakácskönyv
Mint azt Mautner Zsófi a könyv bemutatóján hangsúlyozta, A francia konyha művészete az a könyv, amiből tökéletesen meg lehet tanulni főzni, ha az ember rászánja az időt. A könyv azért is olyan vaskos, mert a receptek nagyon részletesek, valamint nagyon alapos leírásokat tartalmaz, amit részletes illusztrációk egészítenek ki. Becsülendő, hogy a kiadó ezt a magyar fordításban is átvette, ahogy meghagyták minden étel eredeti francia nevét is.
A francia konyha művészete nem pusztán egy receptkönyv, hiszen a szerző a recepteken keresztül nagyon sokat tanít a francia kultúráról és alapanyagokról – mindezt remek humorral, így önálló olvasmányként is megállja a helyét. Pontosan elmagyarázza a háziasszonyoknak, hogy mitől lesz egy csirkemell supreme, hogy hogyan kell felvágni az articsókát, milyen borpárosítás illik a húsokhoz, vagy éppen elejt olyan mondatokat, hogy bizony a franciák a zöldbabot önálló köretként is fogyasztják.
Ma már elképzelhetetlen lenne, hogy valaki így írjon meg egy szakácskönyvet, de ha az illető a főzés szépségét szeretné visszahozni – főleg egy ünnepi időszakban –, annak nagy örömet fog szerezni ez a szakácskönyv. Már csak azért is, mert máig rengeteg étel alapja a francia gasztronómia.
A főzés öröme
Julia Child végül nemcsak a francia konyhát, hanem a főzést is megszerettette az amerikai nőkkel, receptjei ma is használatban vannak. Mint mondta, könyve azoknak a háziasszonyoknak szól, akik nem tartanak házvezetőnőt és megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy néhanapján ne foglalkozzanak konyhapénzzel, derékbőséggel és a gyerekeik étrendjével. Olyan embereknek, akiknek a főzés örömet okoz. Julia Child élete végéig harcolt a jó alapanyagok tiszteletéért, és azért, hogy az emberek ne rettegjenek az ételektől – a vajtól, a tejföltől, a zsírtól vagy egy jó bagettől –, hanem legalább néha adják át magukat az ételek szeretetének. Élvezzék a sokszínű gasztronómiát és a főzést, ami az ember egyik legnagyobb találmánya.
Nyitókép: vox.com
