Casu marzu sajt
A francias sajtoknál csak az olasz sajtok híresebbek. Na de mi lesz a francia és az olasz sajtok házasságából? Szardínia szigetén ezt jól tudják! Ott készítik ugyanis a casu marzu sajtot, ami magyarul annyit jelent: rothadó sajt. Juhsajtból készítik, mégpedig úgy, hogy a kemény sajtot meleg, nedves helyre teszik, hogy rászálljon a légy és belerakja a petéit. A sajtban kikelő lárvák aztán elkezdenek mozogni a sajtban, és felpuhítják az állagát. A lárvák mozgásától a sajt belül krémmé alakul, amit kenyérre kenve fogyasztanak.
A lárvák a gyomorba jutva elvileg elpusztulnak, de ha például hűtőbe teszik a sajtot fogyasztás előtt, akkor kiesnek belőle a lárvák. Mivel a sajt fogyasztása sokak szerint egészségügyi kockázatot jelent, kereskedelmi forgalomban már nem nagyon lehet kapni, csak házilag készítik.
Kacsakagyló
A kacsakagyló, vagy portugál nevén percebes igazából nem is kagyló, hanem egy rákféle, ami szorosan a sziklákhoz nőve él. Begyűjtése nagyon nehéz és veszélyes, külön engedély kell hozzá, ezért ritka csemegének számít. A búvárok körében már halálesetek is előfordultak, amikor a víz az éles sziklához csapta őket. A kagylógyűjtés nagyon szigorúan szabályozott, és csak egyetlen város piacán értékesíthető, minden étteremnek innen kell beszereznie.
A kacsakagylót a portugálok nem nagyon ízesítik, pár percig főzik sós vízben, majd egészben tálalják és fogyasztják. Már aki fogyasztja, nem mindenki szereti ugyanis az ízét. Nem beszélve arról, hogy meglehetősen drága, nem hiába nevezik a tenger szarvasgombájának.
Száznapos tojás
Bár magyarul leginkább a száznapos kifejezés terjedt el, Kínában százéves vagy ezeréves tojásnak is hívják. Tegyük hozzá, egyik sem hangzik túl jól. A leghelytállóbb elnevezés egyébként nem véletlenül a száznapos, hiszen alapvetően a nyers tojást 3 hónapig, azaz nagyjából 100 napig érlelik. Persze nem csak úgy a konyhapulton, hanem egy faszénből, sóból és mészből álló keverékben. A folyamat végére a tojásfehérje kocsonyásodik, a sárgája pedig bezöldül. Gusztán hangzik, ugye? Pedig ne higgyétek, hogy büdös, inkább kissé csípős és sós íze van. Itthon is megkóstolhatjátok a jobb kínai éttermekben, például a kínai negyedben.
Grillezett tyúkfenéklyuk
Biztosan mindenkinek beugrik a grillcsirke végén az a kis nyúlvány, ami tulajdonképpen a csirke fenéklyuka. Ezt a legtöbben undorodva félretolják (én például a kutyának adom), de nem úgy Kínában, Tajvanon és a Fülöp-szigeteken, ahol nyársra tűzve finom csemegeként árulják a grillezett csirke fenekét. Remek és könnyű street food, amit szójaszósszal esznek.
Teknősleves
Ezt az ételt szándékosan tettem bele ebbe az összeállításba. A teknőshús és teknősleves ugyanis ma már nagyon egzotikusnak, sőt bizarrnak hangzik, pedig nem is olyan régen a magyar konyhának is szerves része volt. A régi szakácskönyvek szinte mindegyikében találunk teknősreceptet. Hogy ma már nem, annak nem az az oka, hogy már nem vagyunk olyan barbárok, inkább az, hogy a teknősállomány vészesen megfogyatkozott. Életterének nagy része ugyanis eltűnt, és a nálunk őshonos mocsári teknős szigorúan védett. Nyilván persze más oka is van a teknősételek eltűnésének. A teknősre, akárcsak a nyúlra, az elmúlt években inkább gondolunk kedves plüssfiguraként és rajzfilmfiguraként, mint ételként.
Persze a teknős mindig inkább a jómódúak eledele volt, de korántsem volt ritka, sőt még a múlt század elején is meglehetősen sokan fogyasztották. Ismert étel volt a rántott teknős, a teknőspörkölt is, de a legelterjedtebb mindig a teknősleves volt, amit klasszikusan kis habarással, petrezselyemmel, szerencsendióval fűszereztek. Angliában is igen népszerű étel volt sokáig, Ázsiában pedig most is az, igaz, ott nem a kemény, hanem a lágyhéjú teknősök húsából, bőréből és belső szerveiből készítik a levest rengeteg zöld fűszerrel.
