Frida Kahlo pont olyan volt, mint az alkotásai: színes, már-már kiismerhetetlen és rendkívül érzékeny. Számos oldaláról ismerhettük meg, hiszen festőművész, aktivista, feleség, barát és állatimádó is volt. Mindezek mellet eltörpül a gasztronómiáért való rajongása, ami nagy kár, hiszen receptjei és házi praktikái pontosan tükrözik Mexikó lüktető erejét és leleményes megoldásait.
Frida mint konyhatündér
A Diego Riverával való házasságkötését követően kezdett el Frida egyre több időt tölteni a konyhában, amikor 1930-ban összeköltöztek a Mexikóváros déli részén található coyoacáni Kék Házban. A művésznő – kihasználva önállóságát, kreativitását és tágas otthonát – szorgosan belevetette magát a konyhai teendőkbe. Köztudott volt, hogy Frida nagyon szeretett főzni és nem meglepő, hogy e téren is tehetséges volt. Imádta a nyüzsgést, ha vendégül láthatta barátait és elkápráztathatta őket finomabbnál finomabb fogásokkal.
Persze a vendéglátás nem csak az ételek előkészítéséből állt Frida számára. Művészi hajlamai nem engedték nyugodni addig, amíg nem komponálta meg a legszebb, leglátványosabb terítéket. Saját kertjéből metszett virágcsokrok, színben összehangolt edények, valamint gyümölcs- és zöldségfaragványok díszítették az ünnepi (vagy akár a hétköznapi) asztalt.
Az amúgy lázadó Frida, aki gyakorta kérdőjelezte meg a kora sémáit, a háztartásban egészen tradicionális szerepet töltött be. Ő felelt a családi étkezések apró-cseprő részleteiért, főzött Diegónak, és ha a férfi házon kívül dolgozott, tett róla, hogy egy jól megpakolt, díszes kosárban vigye számára az ebédet.
Mexikó ízei
A művész szülőhazája történelméről, kultúrájáról és zenéjéről egyaránt közismert. Ennek ellenére a nyugati gondolkodás szerint Mexikó legkiemelkedőbb ajándéka a világnak a gasztronómiában rejlik.
A mexikói konyha, amit ma ismerünk, több kultúra keveredéséből jött létre. Az egyedi ízvilág előbb a maja és az azték, majd a spanyol ételek és fűszerek összeolvadásának köszönhetően alakult ki. De mégis hogyan ismerhetjük fel az autentikus mexikói fogásokat? A jellegzetes fűszerezés, a különböző növények és csípős hozzávalók keveredéséből állítható elő, mint például a kömény, a koriander, az oregánó és a chilipor. Ha mexikói ételekről van szó, elengedhetetlen a friss, élénk salsa megemlítése, ami paradicsomból, különféle gyümölcsökből, korianderből és fokhagymából készül. Ez dobja fel igazán azokat az ikonikus füstös húsokat, cuccos quesadillákat és tacókat.
Frida kedvencei
A mexikói konyha Frida kedvence maradt élete végéig. Nem számítottak a más országokba tett kalandos utazásai vagy a hosszas amerikai tartózkodása, mindig a hazai, tradicionális ízekre vágyott. Az egyik kedvence a csokis-chilis fűszeres szósz, a mole volt. Ennek az elkészítése bizony sok időt és türelmet igényelt, de a művész egyfajta rituáléként tekintett rá és örömmel látott hozzá a hosszas folyamathoz.
A Kék Házba való látogatás során a vendégek biztosan találkoztak az asztalon tamaléval és cevichével is. Utóbbi fogásnál a nyers halat citromlében pácolják, ezután különböző zöldségekkel, hagymával, zellerrel, chilipaprikával kombinálják. A másik nagy kedvenc, a tamale egy töltött kukoricaszerű fogás, aminek az összeállítása során a kukoricacsuhéba hús, zöldség és sajt kerül.
Frida annyira ragaszkodott a tradicionális mexikói konyhához, hogy az akkoriban már elterjedt gázkemencék helyett klasszikus fatüzelésű tűzhelyet használt. Hagyományos oaxacai cserépfazekak és rézkádak hevertek szanaszét a pulton, illetve apró agyagkorsók lógtak a ház tűzhelye fölött, rajtuk „Frida” és „Diego” felirattal.
Viva la vida!
„Éljen az élet” – olvasható a görögdinnyébe vésett felirat a festő utolsó képén, amit mindössze nyolc nappal a halála előtt készített. Az alkotás egy csendélet, nem túl jellemző Fridára, de annál kifejezőbb. A festményen mindenféle formájú és méretű, szeletelt vagy egész dinnyék virítanak, amelyek egyikén a híres mondat is szerepel. A dinnye kemény héjával és lédús, édes húsával magát az alkotót is szimbolizálja, aki élete során páncélt növesztett a tragédiák ellen, mégis meg tudta őrizni belső finomságát.
A gyümölcs ezen kívül a mexikói szokásokat is megjeleníti. Halottak napján ugyanis Mexikóban az emberek csendes gyászolás helyett az életet és annak elmúlását ünneplik. Feldíszítik a sírokat és az elhunytak kedvenc ételeit (gyakorta kenyeret és dinnyét) helyezik a végső nyughelyükre, ezzel kimutatva tiszteletüket. A gesztus továbbá azt is szimbolizálja, milyen nagy jelentősége van az ételnek a mexikói kultúrában – hiszen ajándék, áldás és a szeretet kimutatása egyszerre.
