Ritkán vetődöm a Nagycsarnok felé, mivel egyrészt tőlem messze van, másrészt köztudottan nagyon drága – bár ezt a híresztelést néhány ismerősöm rendre cáfolja, mondván, neki van ott egy szuper hentese. Na meg egyébként is, mi lehet drágább, mint a Fény utcai piac? Enni végképp nem szoktam ezen a helyen, őszintén szólva nem vagyok nagy piaci evő, de kíváncsiságból nemrég arra vetődtem. Rosszul tettem, hiszen nem voltam felkészülve arra a vizuális és gasztrosokkra, ami ott várt.
Bazári hangulat némi zöldséggel
Az ételkínálatot már a földszinten megalapozzák a mindenféle csokiszökőkutak, macaronok, műanyag poharas vattacukrok és egyéb édességek. Az igazi csapás az emeleten vár ránk. Persze csak akkor, ha átverekedtük magunkat az isztambuli bazárokat megszégyenítő kínálaton. Engem mondjuk nem zavar, hogy egymás hegyén-hátán kaphatók a kalocsai mintás terítők, focimezek, vicces kötények, hógömbök és fakanalak – ha valaki kiad 25 000 forintot egy apró faragott mikulásért márciusban, az a saját magánügye.
Lángos ötezerért, jöhet?
Felérve a Nagycsarnok lépcsőjén, a galéria bal oldalán aztán hirtelen megcsap a büfékínálat, illetve inkább az ételeket imitáló viaszszobroknak tűnő akármicsodák. Hirtelen nem tudtam eldönteni: ez valóban piac, vagy csak egy posztmodern vicc? Minden egyes ételkreáció előre össze van állítva és ki van téve a pultra, hogy a turistának csak rá kelljen mutatni: ezt a 10 ezres fogást kérem. Nagyjából 50 méteren keresztül sorakoznak egymás mellett a különböző tálakra halmozott furcsaságok. Mintha csak valaki azzal szórakozott volna vicces kedvében, hogy milyen össze nem illő ételeket tud egymáshoz párosítani, és mi lehet a legabszurdabb, amit még le lehet tolni egy turista torkán. Egy mogyorókrémes, meggyes, fahéjas, diópótlós, epres lángos porcukorral például 4950 forintba kerül.
De ne menjünk el szó nélkül a töltött káposztás tál mellett sem: töltött káposzta, sült kolbász, párolt lila káposzta ÉS 10 darab svéd húsgolyó (hogy mióta áll kisütve, nem tudni), mindez tejföllel nyakon öntve. Ki az, akinek ez nem ér meg 10 000 forintot? Tejföl természetesen plusz 750 forint, illetve hogy pontosan idézzem az A4-es lapra nyomtatott klasszikust: EXTRA TOPPING = EXTRA MONEY. És itt minden extra money: a saláta, a kenyér, a mustár, a chiliszósz, sőt a legszebb, hogy a tányér is! 1 eurót (400 forintot) számolnak fel pluszban a tányérért, bár fogalmam sincs, hogyan lehetne tányér nélkül megenni az ételt…
Sült kolbászos wrap trappista sajttal???
Egy ponton nagyon megszántam az arra járó, igen zavart spanyol turistákat, akik nyilván megszokták a saját országukban, hogy a piacokon általában jót lehet enni. Szerettem volna megmondani nekik, hogy nem, nem vagyunk barbárok, nem szoktunk svéd húsgolyót enni kolbásszal, főleg nem megmikrózva, kérlek szépen, ti se tegyétek! És a lángos is maximum sajtos-tejfölös, nem pedig fantastic és luxory (sic!). Ha pedig valaki még egyszer a balatoni lángos árán sopánkodik, gondoljon arra, hogy itt egy darab palacsinta 4000 forint.
A turisták viszont nyilván biztosak benne, hogy ezek full magyaros kaják, már csak azért is, mert minden egyes standnál ugyanaz a látvány és ugyanezek az ételek várják. Hat büfé van egymás mellett, és valahogy mindenhol ugyanúgy sorakoznak a viaszba öntött, pillecukorral és kolbásszal megtöltött lángosok, nyársra csavart kolbászok és magyaros tálak, - úgy tűnik, mintha valójában az egész emelet egyetlen büfé lenne, bár igazából a legtöbbnek ravasz módon neve sincs. (Nem csoda, mert az egypontos értékelések így is megtalálják a helyet, a beszámolók hasmenésről, gyomorrontásról, turistacsapdáról szólnak.)
Régen minden jobb volt, a Nagycsarnok is
Pedig ez tényleg egy jobb sorsra érdemes piac. A Központi Csarnokot a nagy csarnoképítési láz idején, 1897-ben adták át. Jól mutatja a kor építési lázát, hogy ebben az évben négy másik piac is épült Budapesten: a Hunyadi téri, a Klauzál téri, a Rákóczi téri és a Hold utcai piacok mind egyszerre készültek el. Majd pár évre rá a Batthyány téri is. Budapesten előtte csak szabadtéri piacok működtek. Nem volt kellemes sem az árusok, sem a vevők számára az esőben, sárban, élő állatok között válogatni. A csarnok megnyitása után már nem is tehették: mind a 44 szabadtéri piacot felszámolta a főváros, minden árusnak a csarnokokba kellett vonulnia, persze pultpénzért cserébe.
Európa egyik legnagyobb csarnoka
A Nagycsarnoknak megadták a módját: az óriási fémszerkezet a nagy német piacok mintájára épült, ráadásul különleges tervezést igényelt, hiszen a talaj lejtését sok helyen ki kellett ellensúlyozni. Az alapterület óriási, 11 000 négyzetméter, az épület tetejét Zsolnay porcelán díszíti. Az áruszállítás megkönnyítése miatt a csarnokot alulról két alagút köti össze a rakparttal, ahová a hajókról elvámolandó árut szállították. Biztos mindenkinek feltűnik, milyen széles a csarnok középső tere, ez azért van, mert úgy tervezték, hogy a vonat is beférjen a piacra (kicsit hasonlít is egy nagy állomásra). Sokáig be is gurult ide a tehervonat, a beérkező árut itt fogadták, majd innen került szétosztásra az összes többi csarnokba.
Bár Magyarországon a piaci kultúra szerintem él és virágzik, a Nagycsarnok valahogy elvesztette a kapcsolatát a közönséggel. Maradt ugyan némi piaci funkciója, azonban zöldséget és gyümölcsöt már csak a bal oldalon lehet vásárolni, az alagsorban halat, középen pedig némi húst. Az összes többi részt – azaz több ezer négyzetmétert – többnyire a bazári kacat és a büfésor tesz ki.
Cím: 1093 Budapest, Vámház körút 1-3.
