Talán kezdjük a legelején, hogy mi is az az élesztő, és miért kell nekünk, ha puha pékárut szeretnénk enni pár óra múlva. A pár órát azért hangsúlyozom, mert alapvetően ugyebár létezik a kovász nevű történet, ami távolról (nagyon távolról, még annál is távolabbról) megközelítve olyan, mint egy gyermek. Ergo nevelgeted, mindennap gondoskodsz róla, eteted, itatod, aztán ha felnőtt, már kicsit kevesebb törődéssel is eléldegél magában.
Ám ha nem nevelünk kovász gyermeket, akkor ott a jó öreg élesztő. Na már most, az élesztő, az egy élő mikroorganizmus (gomba), aminek a latin neve, figyelem: Saccharomyces cerevisiae (ja eléggé kimondhatatlan, mint az összes többi latin név, de lehet próbálkozni), de igazából ez most nem is fontos. A lényeg, hogy ő él, és ha folyadékkal érintkezik, akkor aktiválódik, mint a bomba, és elkezdi gázokká alakítani a cukrot. Ezért is kell az élesztő felfuttatásához kevéske cukrot adni, hiszen így elősegítjük az aktiválódást (felfutást). Alapvetően a lisztben is vannak természetes cukrok, ami még pluszban nagyon jó ennek a kis élesztőnek. Szóval itt tartunk, gázok keletkeznek, amelyek segítenek szépen megnövelni a tészta térfogatát (kelesztéskor plusz sütéskor), és szép puha, levegős, laza szerkezetű kenyereket, sütiket kapunk.
Mivel segíthetünk neki:
- Az élesztő szereti a meleget. De picit kényeske is, szóval a nagyon meleg nem jó neki, mert kampó lesz a vége. A hidegben meg lelassulnak a kis életjelei. Szóval langyos folyadékban (tej vagy víz), kevés cukor hozzáadásával érdemes felfuttatni (és igen, a sok cukortól is öngyilkos lesz, szóval óvatosan, 1 mk bőven elég), majd a jól kidagasztott vagy bedagasztott (egyre megy) tésztát letakarva, szélmentes, meleg helyen kell keleszteni.
- Segítséget jelent neki, ha minden alapanyag szoba-hőmérsékletű, vagy ha kissé meglangyosítjuk a lisztet.
Mivel ronthatjuk el:
- A fent említett nagyon hideg vagy nagyon meleg folyadékkal és sok cukorral.
- Ha régi az élesztő (frissnél feltűnőbb, mert kicsit száraz, megbarnul a széle).
- Ha közvetlenül sóval vagy akár a cukorral is érintkezik.
Kétfajta élesztő kapható a boltokban. Az egyik a friss, amit a hűtőpultban találtok, a másik pedig a szárított verzió. A friss általában 50 g-os kiszerelésben van, jellegzetes szagú, kis téglatest, amely több mint 10 milliárd élő élesztősejtet tartalmaz (wow!).
A szárazat természetesen a szárazárupolcokon lelhetitek fel, de ebből többfajta kiszerelés is létezik. Ennél a verziónal elvonják a sejtekből a vizet, és ezután, granulátum formában, légmentes kis tasakokba zárják a terméket.
Én jobban támogatom a friss élesztő használatát, de ha nincs, pöpec lesz az instant/por/szárított is. Általánosan elmondható (persze azért receptje válogatja), hogy 25 g friss élesztő 500 g liszthez elég, és ez a mennyiség 7 g szárítottnak felel meg.
25 g friss élesztő = 7 g szárított élesztő
Összegzésképp annyit, hogy mindig legyen otthon szárított élesztő a kamrában, de ha rendszeresen sütögettek, akkor érdemes frisset is tárolni a hűtőben. Jaaa, és a frisset le is tudjátok fagyasztani, csak felhasználás előtt 1 nappal vegyétek ki, és rakjátok hűtőbe! Jó sütögetést!
