Az Arancini Benedetti mindenképp egy hiánypótló hely a városban, hiszen kategóriájában nem akad konkurenciája. Hogy mindjárt a legelején kezdjem, az arancinit az olaszok általában a megmaradt rizottóból készítik, és két főétkezés között afféle snackként fogyasztják. Az elkészítése viszonylag egyszerű, és nagyjából a végtelenségig variálható, édes és sós változatban egyaránt. A tulajdonos, Benedetti Péter először Szicíliában találkozott ezzel a töltött finomsággal, és azonnal rákapott. Míg olasz területen szinte minden sarkon kapható, addig itthon sehol nem találkozott vele, igazán jól elkészítve legalábbis. Mivel korábban Péter a zeneiparban dolgozott, a vendéglátásban tapasztaltabb barátjától kért segítséget.
Viszonylag hamar talált egy kedves, családi manufaktúrát, akik arancinivel foglalkoztak, így együtt vágtak bele a receptek megalkotásába és a kísérletezésbe. Mikor ezzel megvoltak, először food truckból árulták a kész aranciniket, elsősorban különböző fesztiválokon és gasztro eseményeken. A járvánnyal azonban ez létjogosultságát vesztette, viszont az nem volt kérdés, hogy igény van rá, így Budán nyitotta meg pici üzletét. Jelenleg hétféle sós és kétféle édes arancini közül lehet választani. Mivel ez sokak számára ismeretlen étel, így mindenképp szeretett volna pár ismertebb fogást is feltenni a menüre, amivel becsábíthatja a környékbelieket. A Lashka Tésztaműhellyel együttműködve kapható egy-két tésztaétel is, valamint mindennap készül két-három szezonális leves és saláta is. Utóbbi kettővel menüben is kérhető arancini, ami így már egy tökéletesen laktató ebédként működik. A környéken élők viszonylag hamar fel is fedezték maguknak, jobb napokon 150-200 arancini is elfogy. Az sem elhanyagolható, hogy az arancinik glutén- és laktózmentesek, valamint hozzáadott cukrot sem tartalmaznak, így viszonylag bármilyen étrendbe könnyedén beilleszthetők.
Paradicsomos sültpaprika-krémleves
A levesek minden esetben vegánok, és pont ezért vagy ennek ellenére, a második legjobban fogyó étel az arancini mellett. Ha elfogy a leves, azt valóságos felháborodás követi, így ha nem akartok lemaradni, érdemes minél korábban érkezni. Mi a mentás zöldborsó- és a chilis sütőtökkrémleves bánatára a paradicsomos sült paprikát választottuk. Bár nem spórolták ki belőle a fűszereket, egyáltalán nem volt túl markáns íze, inkább édeskésnek, mint sósnak éreztem. Állagát tekintve meghagyják kicsit rusztikusra ahelyett, hogy teljesen krémesre zúznák, ami nagyon jól állt neki. A felhasznált palermót egészen feketére sütik, és meglepetésemre utána nem hámozzák le, hanem héjastól kerül a levesbe. Ennek köszönhetően még inkább kap egy füstös, intenzív ízt. Nekem nagyon ízlett és így, a hidegebb idő beköszöntével kifejezetten jólesett.
Cosa Nostra és porcini
A két első helyezés a cosa nostra és a porcini fantázianevű arancinik közül került kiosztásra. Az arancinik mindegyikének egy vajas-mozzarellás rizottó az alapja, amit aztán eltérő módon fűszereznek, és különböző dolgokkal töltenek meg. A cosa nostra és a porcini egyaránt egy kurkumás fűszerezést kap. Előbbit spenóttal, ricottával és fokhagymával, utóbbit pedig vargányával és gorgonzolával töltik meg. Nálam egyértelműen a spenótos volt a kedvenc, mert nagyon jól tudott érvényesülni, de a többi hozzávalóról sem vonta el a figyelmet. A vargányásban nekem kicsit láthatatlan volt a kéksajt, a kollégám viszont ezt szerette a legjobban a jó töltelék-rizs arány miatt. Amiben nem volt vita, hogy az állaguk fantasztikusan jó, bár az eredeti olasz recepttel ellentétben ők zsemlemorzsa helyett kukoricalisztbe és gluténmentes morzsába forgatják az aranciniket, amiket aztán kókuszolajban sütnek aranybarnára.
Palermo és jalapeno
Bár a legtöbb arancini vega, azért gondoltak azokra is, akiknek az ebéd nem létezhet hús nélkül. A classicóba marharagu kerül zöldborsóval, a palermóba pedig pármai sonka. Mi a pármais mellett tettük le a voksunkat, mivel a fűszerezése kellemes, szintén jó a hús-szósz arány, belül pedig lágy, tejszínesen krémes. A jalapenós nem egy nagy arancini, hanem 5 kisebb golyó, leginkább a pepperhez hasonlítanám. Nekem a spenótos után ez volt a másik nagy kedvenc, mert imádok mindent, ami csíp, legyen az szósz, leves, tészta vagy junk food. Arra nem kérdeztem rá, honnan érkezik a bele kerülő zöldpaprika, de határozottan érezteti az erejét, szóval ezt csak az válassza, aki nemcsak szereti, de bírja is, ha csíp!
Dolce vita
Ha már van édes változat, természetesen nem mehettünk el anélkül, hogy ne tettünk volna vele egy próbát. Mivel én a banános-mogyorókrémes kombinációt desszert fronton elég elcsépeltnek érzem, így a házi málnalekvárosra mentünk rá. Az édes arancini alapja tejberizs, itt sincs ez másként. A beletöltött málnalekvár egyáltalán nem édes, inkább fanyar, ami nagyon jól működik a tejberizs vaníliás édességével, nem lesz tőle túl gejl. Bár a másikról nem tudok nyilatkozni, de ha a kettő közül kéne választani, bármikor ezt választanám, mindkettőnknek nagyon ízlett!
Bár a Frankel Leó út nem kifejezetten az a környék, ahova csak úgy cél nélkül vetődik az ember, ha a közelben dolgoztok, netán a közeli fürdőből jöttök-mentek, feltétlenül nézzetek be hozzájuk! Mivel a városban sehol máshol nincs kifejezetten arancinire szakosodott hely, érdemes feltenni őket a térképre – mi már megtettük!
CÍm: 1023 Budapest, Frankel Leó út 21.
