A munka a műhelyben mindennap reggel héttől délután négyig tart. Szélesi Szabolcs egy pillanatra sem áll meg, amikor megérkezem, éppen a kakaós tölteléket keveri. Ma ezen van a sor, egyszerre ugyanis csak egyféle ízt készítenek. A kis helyen naponta legalább 150-200 kiló nápolyit állítanak elő.
Ez hetente közel ezer kilogramm finomság, melynek nagy része piacokra kerül, ahol kimérve értékesítik. Én tulajdonképpen még sosem gondoltam bele, hogyan készül a nápolyi, ezért is örülök, hogy eltölthettem egy napot a műhelyben, ahol egyenként töltenek meg és állítanak össze minden egyes ostyát. És nem csak a töltéssel van munka: cukrot kell darálni, krémet keverni, szeletelni, majd a kész nápolyit csomagolni.
Egy nápolyiműhelybe látogatni eleve maga a tömény boldogság! Amihez sokat hozzátesz, hogy az üzlet a háború óta szinte semmit sem változott. Körben a falon gyönyörűen megmaradt, zöld Zsolnay csempe, amitől az ember nem is Újpesten, hanem kicsit Madridban érzi magát.
De van itt még régiség bőven: cukordaráló a húszas, dagasztógép a hatvanas évekből, és egy piros mérleg, amiről senki sem tudja pontosan, hány éves, de még a háború előttről való.
Szélesi Szabolcs már némi gépesítést is belevitt a nápolyikészítés folyamatába. Az ő apukája még egyenként kent meg minden egyes ostyát – ők ezt már géppel végzik. Ez a szerkezet úgy néz ki, mint egy hatalmas nyomtató gép, ami kissé lepréseli az ostyalapot, és egyenletesen rákeni a krémet. Ezután Szabolcs vagy segítője ráhelyez még egy ostyalapot, és félreteszi. Az így elkészült ostyatömbök egy napig száradnak nejlonban, nehogy nedvesség érje őket (akkor nem lesz ropogós az ostya), majd jöhet a szeletelés.
Ami a legviccesebb az egészben: Szabolcs egy fakalodába helyezi a kész ostyákat – ezt is nagyapjától örökölte –, és egy hatalmas fűrésszel nekiesik. A nagy tömbökből így lesz apró nápolyiszelet. A fűrészelést nem engedi át másnak, mert bár könnyűnek tűnik, egyáltalán nem az. Vigyázni kell, hogy egyenes legyen a nápolyi széle. Én is kipróbáltam, Szabolcs szerint egyáltalán nem vagyok reménytelen eset.
A legnépszerűbb ízek a kakaós és a citromos – természetesen minden krémet itt helyben készítenek és kevernek jó habosra. Szabolcs szerint ez elengedhetetlen a jó nápolyihoz, és a recepten nem is változtattak évtizedek óta. Fontos, hogy a töltelékben ne legyen víz, hiszen attól az ostya megpuhul. A műhelyben hétféle ízt készítenek: kakaós, vaníliás, epres, kókuszos, citromos, mogyorós, mandulás, illetve készül vegyes nápolyi is. Nagy kedvenc a kakaós-vaníliás, amit nem is lehet géppel tölteni, erre mindig kézzel kenik a krémet.
Az ostyát a tulajdonos ma már készen vásárolja, de az ő gyerekkorában még az is helyben készült – ráadásul kemencében. Szélesi Szabolcs egyébként már 22 éve dolgozik az üzemben. Gyerekként testvérei – Szélesi Zoltán válogatott labdarúgó és Szélesi Melinda válogatott kézilabdás – is besegítettek, de Szabolcs nyolc éve teljesen átvette az üzemet. Az egyetlen változás, amit az egykori hentesüzletben végrehajtottak, hogy az egyik oldalára egy hatalmas kemencét építettek. A kemencét kezelni azonban olyan nehéz fizikai munka, hogy Szabolcs nyolc éve, édesapja halála után felhagyott vele.
Az én kedvemért azonban kicsomagolta a kemencét, így életemben először megtekinthettem egy ilyen ostyasütő gépezetet. A kemencében egy hatalmas, forgó szerkezettel ellátott vasforma helyezkedik el. Először jól fel kellett fűteni a kemencét – kezdetben fával, majd gázzal.
Ha már meleg volt, a vasformába csurgatták az ostyatésztát, rácsukták a forma tetejét (tulajdonképpen egy gofrisütőt képzeljünk el), majd betolták a forró kemencébe. Ezután egy nagy kormánnyal tekertek egyet a szerkezeten, és megismételték ugyanezt egy következő formával. A kemencében összesen 10 forma van – mire körbeért a szerkezet, meg is sült az ostya. Lehetett kivenni a kemencéből, és kezdeni elölről az egészet.
A nápolyiműhely ma egyben üzlet is. Jönnek-mennek a főleg környékbeli vevők, miközben a nápolyi ott készül helyben előttük. És hogy miért nápolyi a nápolyi? Mert az ostyák eredeti ízésítése a mogyorókrém volt – ezt a Manner kezdte el gyártani Bécsben. Mivel a krémhez való mogyorót Nápoly környékéről hozták, ezért nápolyi ostyának nevezték el, amiből mára nápolyi maradt.
Természetesen én is a Szélesi műhely két slágerét, a citromosat és a kakaósat kóstoltam, de legnagyobb kedvencem a téli fagyi lett. Mindenkinek azt javaslom, aki szereti a nápolyit, hogy Újpesten tankoljon fel belőle. Egyrészt biztos lehet benne, hogy mindig friss, és ropogós terméket kap, másrészt egy kis családi vállalkozást támogat. Nem utolsósorban pedig anyagilag is jól jár, hiszen a nápolyi kilója ezer forint, ami a bolti nápolyiknak – amelyek ki tudja, meddig állnak a boltban – a töredéke.
Szélesi nápolyiüzem és -bolt, 1046 Budapest, Mátyás tér 2/a
